Béki Gabriella:
Hogyan áll a szociálpolitika ügye Európában? Megmarad-e a jóléti állam?

Ferge Zsuzsa:
Sokan gondolják nálunk is, Európa és a világ más részein is, hogy a jóléti állam halott. Ebből a szempontból különösen érdekes kérdéseket vet fel uniós tagságunk. Az Unió közel egy évtizede nyíltan vállalja, hogy létezik az Európai Szociális Modell, amely az Unió megkülönböztető sajátja. „Az európai szociális modell értékes és megerősítendő. Ez a modell közös értékekre, és annak belátására épül, hogy a szociálpolitika és a gazdasági teljesítmény nem ellentétesek, hanem egymást erősítik. A magasan fejlett szociális védelmi rendszerek e szociális modell fontos alkotórésze… (A) kihívást az jelenti, hogy hogyan lehet a társadalmi védelmet az új helyzethez igazítani alapértékeinek, a szolidaritásnak és kohéziónak a feladása nélkül” (CEC 1997).

A modell körül nyilvánvalóan van feszültség. A lisszaboni csúcs (2000) igyekezett kiegyensúlyozottan állást foglalni. Célként azt jelölte meg, hogy az EU-nak a világ legversenyképesebb gazdaságává kell válnia úgy, hogy ezt egy összetartozó társadalomban, teljes foglalkoztatottság mellett érje el. Mégis, már az akkori dokumentumok azt érzékeltették, hogy a gazdasági cél az elsődleges, s hogy a célok eléréséhez a magántőkére, vagy a „PPP”-re (Public-Private Partnership) kell támaszkodni. Ugyanez a hangsúly még erősebben jelentkezett a 2004. év végi Wim Kok jelentésben, amely szinte kizárólag a versenyképesség fontosságát emelte ki.

A teljesebb értelmezést is sokan igénylik. A bővítést megelőző évben, 2003-ban az Unió görög elnöksége már az új helyzetre tekintettel épített be új elemeket a modell körülírásába. Az állásfoglalás szerint a 25 tagállam csak a polgárok aktív részvételével lehet „a mi Európánk”, s ha e közös jövőhöz vonzó modellt, a jólét és részvétel igazságosabb elosztását kínálja. Ennek alapján rögzíti a dokumentum az európai szociális modell „közös elveit, amelyek szerint

1. Európa sikereiből senkit nem lehet kirekeszteni;
2. A szolidaritás összetartozik a gazdasági sikerességgel;
3. Nincs sem választási kényszer, sem ellentmondás a gazdasági és társadalmi haladás között; és
4. A jóléti állam nem luxus, nem a gazdasági növekedés terméke, hanem termelési tényező”. A nemzetközi civil szervezetek, amelyek egy részét – mintegy saját ellenzékeként – az Unió támogatja, folyamatosan állást foglalnak a társadalmi célok mellett. Az ő követelésükre került be az Európai Alkotmányba egy fejezet a szociális jogokról. Az Európai Szegénységellenes Hálózat folyamatosan napirenden tartja az egyenlőtlenségek csökkentésének, a szegénység felszámolásának és a társadalmi összetartozás erősítésének fontosságát.

Az Unión belül tehát, mint szinte mindenütt, többféle erő működik. A végeredmény nehezen jósolható meg. Egyelőre a gyakorlat jelenti a próbát. Ez azt mutatja, hogy a szociális kiadások színvonala az országok többségében még mindig emelkedik, vagy szinten marad, ritka a számottevő csökkenés. A későn csatlakozó szegény országokban ­– pl. Portugáliában, Görögországban – olyan jelentős volt a szociális kiadások növekedési aránya, hogy rövid egy-két évtized alatt felzárkóztak a többséghez a GDP-n belüli arányt tekintve, ami jelentős színvonal növekedést is jelent. E mellett minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a jóléti állam legitimitása nem szűnt meg. Az emberek egy sor területen fontosnak tartják és igénylik a közfelelősséget. A nyolcvanas évek óta folyó nemzetközi összehasonlító közvélemény ill. attitűd kutatások a 2004-ben készült elemzések szerint „egyértelműen azt bizonyítják, hogy valamennyi nyugat-európai országban igen magas a jóléti ellátások legtöbb formájának támogatottsága”, és ez az idővel alig változik. Az én megítélésem szerint jó lenne, ha Magyarország nem kényszerülne a már most igen jelentős „jóléti szakadék” növelésére.

Béki Gabriella:
Volt-e, van-e az uniós csatlakozásnak hatása Magyarország szociálpolitikájára?

Ferge Zsuzsa:
Az Európai Unió egyelőre kevéssé érinti közvetlenül a tagországok szociálpolitikáját. A „szubszidiaritás elve” alapján a szociálpolitika legtöbb területe mindig a nemzetállamok saját kompetenciájába tartozott. Ezért az egész csatlakozási folyamat, amelynek során átvettük az európai közös joganyagot, alig érintett szociálpolitikai kérdéseket.

Ez a hiány hosszú távon problémákat okozhat, például épp az országok közötti jóléti szakadékok miatt, ami nehezen fér össze mondjuk a munkaerő szabad mozgásával. Ezért kialakultak a jogszabályok átvételénél „lágyabb” mórszerek, amelyek bizonyos kérdésekben igyekeznek minták követésére ösztönözni. A legfontosabb ilyen eszköz a „koordináció nyitott módszere”. Az így kínált minták követése nem kényszer. Az üzenetek „folyamatosan módosítják a szociális problémák észlelésének mikéntjét, az ezekkel kapcsolatos beállítódásokat és kezelésük módját”. Ezt a folyamatot néhányan „kognitív európaizálódásnak” nevezik, azt hiszem, találóan.

Béki Gabriella:
Az EU által szorgalmazott Nemzeti Cselekvési Terv központi kérdése a foglalkoztatás növelése. Célravezetőnek tartja azokat a lépéseket, amiket a magyar kormány ennek érdekében tesz (pl. A GYES melletti munka ösztönzése)?

Ferge Zsuzsa:
A kirekesztés elleni küzdelem és az esélyegyenlőség gondolata az Unióban prioritás. Elégségesnek tartja azokat a lépéseket, amiket ennek érdekében Magyarország megtett (pl. Esélyegyenlőséi tv.)? Az első évektől kezdve erősítette a „kognitív Európaizálódás” hatását az Európai Szociális Karta elfogadása, vagy az olyan programok, amelyek diákok és tanárok cseréjét támogatták (Tempus, Erasmus). Különösen látványos,teljesen újszerű az EU hatása a civil szektor, a civilekkel való párbeszéd fejlődésére. A magyar társadalomban már a rendszerváltás előtt megjelent az igény a civil szerveződésre, s ez a rendszerváltás után óriási méreteket öltött. Ugyanakkor nem volt előképe annak, hogy mi lehet e szervezetek politikai szerepe. Az Amszterdami Szerződés egyik kiegészítő klauzulája jogilag kötelezi az Európai Bizottságot, hogy „jogszabályi javaslatok esetében, vagy amikor ez egyébként fontos, széleskörű konzultációkat folytasson, konzultatív dokumentumokat adjon ki”. Mára lassan elfogadottá válik a civilitás szerepe. Úgy tűnik, hogy a kormányzat is fokozatosan beépíti saját gyakorlatába a széleskörű információ és konzultáció eszméjét. Az még újabb civil erőfeszítéseket fog igényelni, hogy a politika komolyan is vegye a konzultációkat, ami azért sem könnyű, mert a civil társadalom is természetesen megosztott, sokféle véleményt közvetít.

A koordináció nyitott módszerével került be a magyar politikába is a szegénység és kirekesztés ügye. 2003 december 18-án írták alá Brüsszelben a 2004-ben csatlakozó országok Közös memorandumát a társadalmi befogadásról. A mai helyzet fő problémáit a kormányzati anyag így foglalja össze:” A legfőbb kihívások, amelyekkel Magyarország szembesül:

1. a nők és férfiak egyaránt magas inaktivitási és alacsony foglalkoztatási rátáinak javítása;
2. a munkaerő versenyképességének erősítése;
3. hozzáférés mindenki számára az oktatáshoz, képzéshez és a munkaerő-piachoz;
4. az öregedő és csökkenő népesség okozta demográfiai deficit, valamint a munkaerő rossz egészségi állapota okozta problémák kezelése;
5. az egészségügyi és szociális ellátásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása a leghátrányosabb helyzetű csoportok számára; valamint
6. a civil társadalom szerepének megerősítése a szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelemben”.

A közös jelentés az alapja a 2004 júliusában elfogadott nemzeti cselekvési tervnek, amely a szegénység és kirekesztés csökkentésére, illetve a társadalmi összetartozás erősítésére törekszik. Hivatalos nevén ez a nemzeti cselekvési terv a társadalmi összetartozásért, amely Magyarország történelmében először tesz kísérletet arra, hogy politikai problémává tegye és kormányszinten kezelje a szegénység és kirekesztés ügyét. Ennek fő céljai a következők:

• A foglalkoztatás növelése;
• A közszolgáltatásokhoz való garantált, egyenlő hozzáférés;
• A szegénység, ebben a mély szegénység csökkentése;
• A gyerekekbe beruházás, a gyerekszegénység csökkentése;
• A kirekesztés elleni küzdelem megjelenítése minden politikában (pl. a nemek, etnikumok szempontjából vizsgálva).
• Végül fontos cél "minden érintett szereplő mozgósítása", a társadalmi párbeszéd, a célok és eszközök közös meghatározása.

A kérdés természetesen az, hogy mennyire lesz erős a kormányzati szándék arra, hogy a terv megvalósuljon. Ez a gazdaság alakulásán is múlik, meg azon is, hogy mit engednek meg a gazdasági és politikai érdekek. Ha az individualizáló, közfelelősséget csökkentő irány, vagy a szegénységgel szemben közömbös vagy ellenséges konzervatív irány válik dominánssá, akkor a célok zöme papíron maradhat. Ennek egyik, talán egyetlen ellenszere a civil társadalom, a civil kontroll, a civil hang. Ez csak akkor tud jól működni, ha van elérhető információ a tervek megvalósulásának menetéről. Az Európai Unióban minden tervet, minden intézkedést folyamatosan kell monitorozni és utólag értékelést is kell készíteni. Ha ezek az uniós követelmények megvalósulnak, akkor van esély arra, hogy társadalom szembesítse a terveket és tényeket, és ha nagy a szakadék, ezt számon is kérje.

Végeredményben nem kevesebbet remélünk, mint azt, hogy az Európai Unióhoz tartozásunk esélyt ad arra, hogy az eddiginél átfogóbban, szervesebben kezelje a politika a társadalmi integráció ügyét. Hogy ez az esély megvalósul-e, ez nemzetközi trendeken, gazdasági mozgástéren, a magyar kormányzat elszántságán, és nem kis mértékben a civil társadalom erején, szolidaritási készségén fog múlni.

Szociális védelmi kiadások 1980-2001 – a „jóléti szakadék” egy aspektusa EU-15 és néhány új tagország (A 2001. évi arány szerint rendezve)

Ország	1980	1993*	1998	2001
Svédország	29,0	38,2	32,2	31,3
Franciaország	21,1	30,7	30,5	30,0
Németország	20,3	28,4	29,3	29,8
Dánia	29,1	31,9	30,2	29,5
Ausztria	23,3	29,1	28,3	28,4
Hollandia	27,3	32,3	28,4	27,6
Belgium	24,2	29,3	27,6	27,5
Egyesült Királyság	18,2	29,0	26,9	27,2
Görögország	11,5	22,0	24,2	27,2
Finnország	18,5	34,5	27,2	25,9
Olaszország	18,4	26,4	25,0c	25,6
Portugália	11,6	21,0	22,1	23,9
Luxemburg	23,3	23,3	21,7	21,2
Spanyolország	15,8	24,0	20,6	20,0
Irország	16,9	20,2	15,4	14,6
EU-15		28,7	27,5	27,5
Magyarország	n.a.	n.a.	(20,7)	19,8
Szlovákia	n.a.	n.a.	20,2	19,1
Szlovénia	n.a.	n.a.	25,3	25,6

Forrás: 1993-2001: KSH 2004, 1980: OECD 1998. Az OECD adatbázisban 1993-ról is van adat, de nem teljesen azonos az EUROSTAT 2004-ben újraszámolt ún. ESPROSS adataival. Nagyságrendi eltérés azonban nincs, így az 1980-ra vonatkozó, a későbbiektől eltérő módon számított adatok összehasonlíthatók az 1993-ban induló EUROSTAT adatokkal.