- Köszöntök mindenkit, aki itt lóg velünk a neten.

Mai vendégünk Eörsi Mátyás, aki sok más politikai megbízatása mellett az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése 92 tagú liberális frakciójának (Liberal, Democratic and Reformers' Group) vezetõje. (Mint tudjuk ez nem azonos az EU legmagasabb szintû döntéshozó szervének tekintett Európai Tanáccsal, hanem egy önálló páneurópai nemzetközi szervezet).

Elsõ kérdésem rögvest erre irányul: Matyi, egy olyan tömörölésben, amely döntõen emberi jogi kérdésekkel foglalkozik, azt gondolom, értelemszerûen dominál a liberális politikai gondolkodás, a liberális frakció pedig ab ovo kiemelt szereppel bír a problémák megoldásában, illetve a napirendi pontok tárgyalásában. Így van ez, vagy pedig a megszokott arányban és súllyal hatnak a különféle politikai eszmei áramlatok az ügyekre az ET-ben?


- Az Európa Tanács mint emberi jogokkal kiemelkedõen foglalkozó nemzetközi szervezet valóban alapvetõen liberális beállítottságú.. A parlamenti közgyûlésben persze ott is nagyobb a szocialista és a néppárti frakció, ám éppen a közgyûlés liberális jellege miatt ott összehasonlíthatatlanul jobb az együttmûködés a liberálisok és a konzervatívok, valamint a szocialisták között. Továbbmegyek: nekem mint liberális frakcióvezetõnek még valamivel jobb a viszonyom a kereszténydemokrata frakcióvezetõvel, a holland Rene Van der Lindennel, mint a szocialista kollegával, a brit labour párti Terry Davissel. A magyar választó bizonyára el sem hinné, hogy a néppárti frakcióvezetõ-helyettessel a kiváló az együttmûködésem. Õt Surján Lászlónak hívják, a Fidesz ismert politikusa.

Mindebbõl következik, hogy az Európa Tanácsban a liberálisokat senki sem tekinti ellenségnek, hanem ellenkezõleg, a két nagy frakció a liberálisok kegyét keresi, hiszen a döntõ szavazásoknál a liberálisok döntik el, hogy a szocialista vagy a kereszténydemokrata álláspont kerül ki gyõztesen. Ügyes politizálással el gyakran tudjuk elérni azt a végeredményt, hogy sem egyik, sem másik, hanem a liberális álláspont mellé tudunk többséget felsorakoztatni.


***

- Számos európai országban - különösen a Benelux-államokban és a Baltikumban - igen népszerûek a liberális pártok. Gyakorlatilag tömegpártként is funkcionálnak sok helyen. Szerinted mi az oka ezeknek a kiugró teljesítményeknek? (Van-e esetleg univerzális recept, amit "felírhatnak" számunkra, vagy elleshetünk tõlük, és hozzájárulhat pártunk támogatottságának növeléséhez?)

- Továbbmegyek: közvetlen szomszédunkban, Szlovéniában is liberálisok kormányoznak. Amennyiben Nagy-Britanniában arányosabb lenne a választási rendszer, egyik nagy párt sem hagyhatná ki a Liberális Demokratákat egyik kormányból sem. Távoli rokonunknál, Finnországban szintén a liberálisok vannak nem csak kormányon, de õk adják a miniszterelnököt is.

Ami eltérõ ezek között az országok és Magyarország között, az az, hogy ezekben az országokban a politikai életben a rivalizálás mellett nagyon komoly együttmûködés is tapasztalható. Egyik párt sem tekinti a másikat ellenségnek, és számos fontos kérdésben készek kooperálni. Nyilván a választók is ezt követelik meg tõlük, és ha nem ezt teszik, veszítenek támogatottságukból.

Magyarországon – ezt itthon mindannyian tudjuk – a politikai pártok között élethalálharc dúl. Ezt Orbán Viktor tudatos politikájának a következménye. Orbán Viktor kétségkívül rendkívüli tehetséggel megáldott politikus, aki, ha tehetségét nem kizárólag saját pártja erõsítésére fordítja, hanem a nemzet érdekeit tartja szem elõtt, nagy államférfi lehetett volna. Orbán Viktor számára azonban fontosabb volt a jobboldal egysége, mint az országé. Miközben saját pártpolitikai céljai teljesültek, az ország rettenetesen kettészakadt. Ott, ahol a választás arra a kérdésre szûkül, hogy „a radikális Orbán vagy a komcsik”, nagyon nehéz középen lenni, és ez rányomja a bélyegét az SZDSZ helyzetére. Ha Medgyessy Péter okosabban politizálna, a Fidesz ismét elvesztené a választásokat. Ennek pedig az lehetne a következménye, hogy a Fidesz is megértené, amennyiben középen politizálna, adott esetben szüksége lehetne az SZDSZ-re ahhoz, hogy hatalomra kerüljön.

Mi következik mindebbõl? Nem kell másokra pillantanunk, hanem saját gondjainkat saját magunknak kell megoldanunk. Le kell gyõzni a következõ választáson a Fideszt. Ez meggyõzhetné a Fidesz vezetõit arról, hogy a megosztás politikája zsákutca, ami eredményezhetne egy megújult, nyugaton elterjedt konzervatív politizálást a Fidesz részérõl. Egy ilyen fordulat a jelenleginél jobb pozíciót biztosítana a magyar liberálisok számára is, úgy, ahogy az általad említett országokban tapasztalható.

***

- Tulajdonítasz-e annak honi belpolitikai jelentõséget, hogy az Európai Parlamentben június után is nagy valószínûséggel relatív többséget szereznek a konzervatívok (az Európai Néppárt frakciója), de abszolút többséget csak a liberálisok képviselõcsoportjával (ELDR) együtt tudnak alkotni? Egyáltalán a Strasbourg ilyen mûködési logika mentén mûködik? Ha igen, akkor az SZDSZ-es EP-képviselõk a mérleg nyelve szerepét betöltõ ELDR-ben szert tehetnek-e az átlagosnál jóval nagyobb befolyásra mint a többi - szocialista vagy néppárti - képviselõ?

- Volt már szó arról az Európa Tanács kapcsán, hogy az európai politizálásban a magyarországihoz hasonló szembenállás teljességgel idegen. A számos ügyben majd tapasztalható együttmûködés a kereszténydemokraták és a liberálisok között nyilvánvaló, bár lassú hatást fog gyakorolni a magyarországi belpolitikai életre is.

Az SZDSZ-es képviselõ önmagában természetesen nem képvisel nagyobb súlyt, mint bármelyik más képviselõ, politikai hovatartozásától függetlenül, ám a liberális frakciónak, az ELDR-nak parlamenti számarányához képest lényegesen nagyobb lesz a súlya, hiszen számos esetben õ lehet a „királycsináló”. Az Európai Parlamentben – szemben a nemzeti parlamentekkel – nincsenek állandó koalíciók. A liberálisok esetenként és ügyenként döntik el, melyik álláspont mellé állnak, melyik álláspontot viszik gyõzelemre szavazataikkal.

***

- Rendkívül sokféle, heterogén, egymástól adott esetben ugyancsak elütõ "lövésû" liberális párt létezik a világban: szociál-, nemzeti vagy alapvetõen technokrata-gazdasági jellegû stb. Hogyan lehet a konkrét gyakorlati politikában ezt a szabadelvûség határain belüli, de kétségtelenül meglévõ ideológiai sokszínûséget közös nevezõre hozni akár a Liberális Internacionáléban, akár az Európai Parlamentben, vagy az Európa Tanácsban? Magad tapasztaltál-e nehézségeket ezzel kapcsolatban?


- Ez valóban így van. A brit Liberális Demokraták inkább szociálliberálisok, a holland VVD közelebb áll a konzervatív nézetekhez. Mégis, az alapvetõ kérdésekben ugyanazt gondolják, vita inkább a részletekrõl zajlik. Azt tapasztaltam – és magam is ebben a szellemben vezetem az Európa Tanács liberálisait – hogy nagy empátiával kell és lehet a különbözõ nézeteket kezelni.

Ritkán zárunk le vitákat egy holmi többségi szavazással. A szavazás után mindig megkérdezem a kisebbségben maradottakat, hogy el tudják-e fogadni a többség döntését, képesek-e azonosulni vele. A válasz az esetek túlnyomó többségében igenlõ, és ilyenkor a képviselõk arra gondolnak, hogy most az én véleményem maradt kisebbségben, de legközelebb, egy adott esetben a számomra fontosabb kérdésben én leszek többségben. De elõfordul olyan helyzet is, amikor akár lelkiismereti, akár belpolitikai okból a kisebbség nem képes elfogadni a meghozott döntést. Ilyenkor soha nem szabad hatalmi szóval lezárni a vitát „többség dönt” alapon, hanem tovább kell folytatni az érvelést, egymás szempontjainak a jobb megértését. Célszerû ilyen esetekben egy ad hoc bizottságot alakítani, ahol a legmarkánsabb vélemények képviselõi foglalnak helyet, és szinte minden esetben egy egyeztetett, kiérlelt, ha tetszik kompromisszumos állásponttal tudnak visszatérni a soron következõ plenáris frakcióülésre. Jómagam frakcióvezetõként azt tanultam meg, hogy sokkal nagyobb kárt tud okozni egy frakció mûködésében az, ha valaki vagy valakik úgy érzik, az õ véleményük nem számít, mint az, hogy ha a frakció esetenként nem az általam vagy a többség által kristálytiszta liberális álláspontot képvisel. Különben is, ki állíthatja magáról azt, hogy zsebében hordja a megfellebbezhetetlen liberális igazságot?

***

- Kezdetektõl fogva nagy elánnal, jelentõs hazai és nemzetközi sikereket aratva veted bele magad a külpolitikai kérdésekbe. Politikai államtitkárság, bizottsági elnökség, frakcióvezetés etc. áll mögötted. Miért nem indultál mégsem az európai parlamenti választásokon?

- Ennek részben személyes, részben politikai okai vannak. A személyes okokról csak annyit, hogy az európai parlamenti képviselõséggel együtt járó távollét nem tesz jót a családi életnek. Én ma is sokat utazom, de legalább nem heti rendszerességgel, és semmilyen nemzetközi karrier nem pótolhatja a családi élet meghitt mindennapjait.

A döntésem politikai része többrétegû. Az európai parlamenti munka a belpolitikai munkához hasonlít, csak éppen összeurópai méretekben. Én alapvetõen külpolitikus vagyok. Az Európa Tanácsban számos rendkívül érdekes és felelõsségteljes megbízatásom van, Ciprustól kezdve, Grúzián át egészen a líbiai foglyok kiszabadításáig, és ne feledkezzünk meg a liberális frakcióvezetõségrõl sem, ami hallatlan megtisztelõ és szép munka. Mindezt az Európai Parlament tagjaként nem folytathatnám. Meg szeretném indokként említeni azt is, hogy az európai parlamenti képviselõknek le kell mondaniuk a nemzeti parlamenti tagságukról, többnyire elszakadnak a hazai belpolitikából, és én úgy érzem, van még tennivalóm a magyar Országgyûlésben, van még feladatom a liberalizmus magyarországi népszerûsítésében. Talán, pályafutásom vége felé, fontolóra veszem, hogy az Európai Parlament tagjaként lassítok a mai tempón, de 50 évesen még fiatalnak érzem magam, és lassítás helyett inkább a gyorsításon töröm a fejem.

***

- Végezetül arra kérlek, hogy nyújts bepillantást frakcióvezetõi munkádba! Mekkora elfoglaltság és kihívás ez valójában, milyen ügyekben sikerült elérned - mondjuk ügyes tárgyalási technikákkal vagy pregnáns témájú napirendi pontokat elõterjesztve, vagy más módon - említésre méltó sikereket, mekkora a tulajdonképpeni személyes befolyásod az ügyek menetére, s vannak-e további ambícióid az ET háza táján?

- Az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése – szemben az Európai Parlamenttel – nem állandóan ülésezik. Ez nem is lenne lehetséges, hiszen a parlamenti közgyûlés tagjai elsõsorban saját országuk nemzeti parlamentjeiben képviselõk. Évente négy közgyûlési hét van, és persze köztük bizottsági ülések, és ad hoc utak a legkülönbözõbb tagországokba, attól függõen, hogy hol éppen milyen probléma jelentkezik.

A parlamenti közgyûlés tagjai számára az Európa Tanács nem jelent állandó elfoglaltságot, nekem azonban frakcióvezetõként napi információkkal kell rendelkeznem, és napi frissességgel kell reagálnom, így Strasbourggal napi telefon- és email kapcsolatban állok.

A soron következõ közgyûlési hét éppen a soron következõ naptári hétre esik, és a napirendre kerülõ összes jelentést át kell tanulmányoznom, hiszen nekem kell javaslatot tennem a frakciónak arra, hogy mi legyen az álláspontunk, milyen módosító indítványok elfogadásától tesszük függõvé a támogatást. Szervezem a vezérszónoklatokat, lehetõleg úgy, hogy a legigazságosabban kerüljön elosztásra a vezérszónoklat. Figyelembe kell venni az egyéni ambíciókat, a képviselõk szakterületét, sõt, nemzeti szempontok is szerepet játszanak. Egy Örményországot érintõ ügyben fontos, hogy egy azeri képviselõ is megszólaljon, egy Mediterrán együttmûködésrõl szóló vitában a katalán és az olasz kollegák élveznek elsõbbséget, hiszen fontos számukra, hogy a nemzeti média tudósítson a felszólalásukról. A hét legfontosabb napirendi pontjainál nekem kell elmondanom a vezérszónoklatot, de elõfordul olyan vita is, ahol senki sem jelentkezik szónoklatra, ilyenkor erõszakoskodás helyett is én beszélek a frakció nevében, így ismernem kell minden egyes elõterjesztést.

A tavasz legnagyobb – igaz: belsõ – eseménye a fõtitkár-választás lesz. A fõtitkári beosztásra a tagállamok kormányai tesznek jelöléseket, ám a választás a parlamenti közgyûlés joga. Nagyon sok a háttér-tárgyalás arról, hogy a liberálisok melyik jelöltet támogassák, aminek során figyelembe kell venni a jelöltek felkészültségétõl kezdve a geopolitikai megfontolásokon át a méltányosságig. Olyan fõtitkárt kell támogatnunk, aki elõrelendíti az Európa Tanács szekerét, akinek megvan az elhatározása és a képessége a szükséges reformok végigvitelére, ugyanakkor megteremti az alapjait annak is, hogy a politikai csoportok közötti jövõbeli együttmûködésen ne essék csorba, és természetesen a liberálisok a lehetõ legjobb pozícióba kerüljenek. Szóval, folyik a lobbizás rendesen…

A soron következõ hét egyik legfontosabb vitája a nemrég elfogadott új holland migrációs törvény, amelynek alapján sokezer korábban bevándorolt, és Hollandiába gyökeret vert külföldinek kell elhagynia az országot. A napirendi pontra személyesen én tettem javaslatot, ezzel meg is válaszoltam a kérdésed egyik részét. Kicsit furcsa a saját sikerekrõl beszélni, de a szervezet történetében elõször fordult elõ, hogy a Ciprussal foglalkozó jelentést a parlamenti közgyûlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el, és a jelentést én írtam és terjesztettem elõ. A Grúziával foglalkozó jelentésem is egészen bizonyosan öregbítette nem csak a saját, hanem Magyarország és az SZDSZ megbecsülését is….

Azt hiszem, általánosságban is elmondható, hogy aki akar és szeret dolgozni, az megtalálja a neki való munkát. Az európa tanácsi megbízatásom nem hagy unatkozni, ez bízvást elmondható, de nehogy ezt bárki panaszkodásként értelmezze, mert rendkívüli módon szeretem a munkámat.

Nem tudom, mit hoz a jövõ, de nem is foglalkozom vele, mert jól érzem magam a bõrömben, elégedett vagyok, és ami ennél sokkal fontosabb, mások is elégedettek velem, nem csak a liberális világban, hanem kereszténydemokrata és szocialista körökben is. Amennyiben újabb, adott esetben más feladatok várnak rám, nos, nem nekem kell azokra jelentkeznem. A munka eddig is mindig megtalált, és ez minden bizonnyal így lesz a jövõben is.