STRASBOURG, 2008. december 17.
Az Európai Parlament mai ünnepélyes ülésén jelképesen átadta Hu Csia, kínai politikai aktivistának a gondolatszabadságért adományozott Szaharov-díjat.
A polgári jogokkal, környezetvédelemmel és AIDS-szel kapcsolatos tanácsadással is foglalkozó Hu Csia kiemelkedő emberi jogi aktivista és másként gondolkodó a Kínai Népköztársaságban. A „mezítlábas ügyvédek” elnevezésű jogászokat, ügyvédeket és tudósokat tömörítő mozgalom egykori koordinátoraként, többek között, sürgette az 1989‑as Tienanmen téri vérengzés hivatalos kivizsgálását.
Hu Csia, aki jelenleg állam elleni izgatás miatt kiszabott börtönbüntetését tölti Kínában, nem vehette át személyesen a díjat. Távollétében az EP megtekintette felesége videóüzenetét, illetve Andrej Szaharov özvegye és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke méltatták érdemeit.
Szent-Iványi István, akinek kezdeményezésére december 2-án nemzetközi civilszervezetek részvételével konferenciát tartottak a kínai emberi jogi helyzetről az Európai Parlamentben, üdvözölte, hogy az EP 1996 óta először ismét kínai emberi jogi aktivistának ítélte oda a rangos elismerést.
"Sajnos nem váltak valóra azok a reményeink, hogy a pekingi olimpiai játékok érdemi és tartós javulást hoznak Kínában az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása terén, sőt komoly visszalépéseket tapasztalhattunk" - hangsúlyozta kommentárjában Szent-Iványi István. A magyar liberális képviselő szerint a december 1-jére tervezett EU-Kína csúcstalálkozó kínai lemondása és a politikai bűncselekmények miatti kivégzések felújítása azt jelzik, hogy Peking továbbra is elutasítja az egyetemes emberi jogi normákat, sőt valódi párbeszédre sem hajlandó azok érvényesüléséről.
"Bízom abban, hogy a nemzetközi közösség tartós nyomása előbb-utóbb rádöbbenti Kínát: csak akkor részesülhet a hőn áhított nemzetközi elismertségben, ha változtat szégyenteljes emberi jogi gyakorlatán” – fogalmazott Szent-Iványi István.
A gondolat szabadságáért járó – Andrej Szaharov szovjet fizikusról és politikai másként gondolkodóról elnevezett – Szaharov-díjat 1988 óta évente ítéli oda az Európai Parlament az elnyomás és az igazságtalanság elleni küzdelemben élen járó személyeknek vagy szervezeteknek szerte a világon. A húsz éves évforduló alkalmából az idei ünnepségre minden korábbi díjazottat Strasbourgba vár az EP.
További információ: BÓKA János +32 484 931 365